Ha-Ha - még gyerekek

A Hallgatói Hálózat három vitája a valósággal

Fodor Csaba

2013. február 19., kedd 11:40

A Hallgatói Hálózatnak nincsenek érdemi válaszai a felsőoktatási rendszer előtt álló kihívásokra. Az egyetlen eszköz a hangulatkeltés maradt.

1. A Hallgatói Hálózat nem fogadja el, hogy a felsőoktatásba való bekerüléshez minőségi versenyt kell megnyerni. Kizárólag azért, mert egy szőke lány két szép szemével pislog a vizsgabizottság tagjaira, még nem lehet belőle jogász, szabadbölcsész, filmesztéta vagy andragógia szakos hallgató. Az említett három szakma egyébként minden bizonnyal lehetne hasznos is társadalmilag, de kizárólag akkor, ha a szak reprezentánsai a legtehetségesebb középiskolások közül kerülnek ki. Az államilag finanszírozott helyek elnyeréséhez egyes szakokon komoly teljesítményversenyt kell megnyerni – ez korábban is hasonlóan működött. A változás mindössze az állam egyes, nemzetgazdaságilag preferált szakok irányába való motivációs ösztönzése miatt élesíti a minőségi versenyt az úgynevezett slágerszakokon, az viszont tényszerűen nem igaz, hogy a kormány teljesen kizárná e képzésekről az állami finanszírozás lehetőségét.

2. A Hallgatói Hálózat nem tud azonosulni a piaci igényekkel. A közismerten szétkozmetikázott pályakövetési statisztikákra hivatkozva azt állítják, hogy nincs túlképzés azokon a szakokon, melyek államilag finanszírozott helyeinek elnyeréséhez komoly minőségi kritériumokat kell teljesíteni. De vajon hiteles-e egy marginális csoporttól, ha olyan számadatokra hivatkozik, melyek egyáltalán nem alkalmasak a végzett főiskolások, egyetemisták többsége szubjektív elégedettségérzésének kifejezésére? Amennyiben a Hallgatói Hálózat érdemben szerette volna befolyásolni a felsőoktatási átalakítás irányát, tehát a műszaki–természettudományos képzések volumenének erősítését, előbb invitálták volna vitára Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét ahelyett, hogy heccből megbénítják a belváros közlekedését. Ha az egyetemfoglalásnak nevezett kvázi ingyenes terembérletet magának kiharcoló Hallgatói Hálózat proaktív szereplőként szeretett volna részt venni a felsőoktatási kapacitások piaci igényekhez igazításában, lehetősége lett volna egy konzultációs fórum kiprovokálására is.

3. A Hallgatói Hálózat az adófizetőkkel is vitába száll. A hallgatói szerződésről következetesen röghöz kötésként beszélő aktivisták – és a „röghöz kötést” mániákusan a köztudatba építő hírportálok – képtelenek elfogadni, hogy a hallgatói szerződés mögött józan megfontolás áll. Aki ugyanis az utólagos fizetési teljesítési kötelezettség határidejéig is külföldön ragad, nyilván nem azért teszi, mert rosszul élne. A sokszor a magyarhoz képest akár tízszeres jövedelmet realizáló fiataloktól így teljesen jogos adófizetői elvárásként fogalmazódik meg, hogy járuljanak hozzá képzésük költségeinek utólagos visszatérítéséhez. Az adófizetők ugyanis szintén nem a fiatalok két szép szeméért adnak hozzá saját jövedelmükből a felsőoktatás finanszírozásához, hanem azért teszik ezt, hogy a fiatalok megbecsült tudáshoz, a magyarországi elhelyezkedésüket biztosító képzéshez jussanak. Az pedig, akinek „nem jön be a külföldi élet”, még mindig hazatérhet a képzési költségek visszafizetési határidejének megkezdése előtt az itthoni munkavállalás reményében. Ha a Hallgatói Hálózat picit is komolyan venné magát, nem a képzési szerződés tényével, hanem legfeljebb a kondícióival szállna vitába.