Valami
bűzlik! Ezúttal nem Dániában, hanem a nemzetközi bankrendszerben. Az
elmúlt hetekben szinte alig múlt el nap, hogy ne derült volna fény
újabb banki, pénzügyi turpisságra a világ legkülönbözőbb részein. Ha
esetleg nem lett volna elég a világ össztermékének tízszeresét kitevő
pénzmennyiség megforgatásához referenciaként használt londoni bankközi
kamatszint, a Libor csoportosan elkövetett manipulálása, akkor hamarosan
kiderült: a betétesek megtévesztése című, olimpiai méreteket öltő
sportágban nemcsak csapatban, egyéniben is jeleskedtek a világ
nagybankjai. A nyolcvan országban is fiókkal rendelkező HSBC-t
rajtakapták a kábítószer- és fegyverkereskedelem illegális báróinak
dollármilliárdjaival, miközben mellesleg terrorcselekmények
finanszírozásához is segédkezet nyújtott. A legnagyobb európai bank
ezzel az utóbbi évtized legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyét okozta az
Egyesült Államoknak, amelyet az amerikai szenátus illetékes bizottsága
330 oldalas jelentésben taglalt. Na de nehogy azt tessék hinni, hogy a
világnak csak ezen a felén kedvelik ezt a sportágat! A japán Nomura
nemzetközi nagybank két vezetője is pánikszerű lemondásra kényszerült,
miután kiderült: éveken át bennfentes információkat szivárogtatott ki a
szívéhez és valószínűleg a zsebéhez is közel álló befektetési körnek
különféle energetikai vállalatok náluk kezelt részvénykibocsátásairól.
Az információt aztán ezek a befektetők arra használták, hogy eladják,
majd olcsóbban visszavásárolják az érintett cégek értékpapírjait, ami
hatalmas hasznot hozott a „jól tájékozott” csoportnak. Arról egyelőre
nincsenek pontos értesülések, hogy hány esetben és mennyit nyerhettek
ezen a bennfentesek, de a két vezető távozása mellett még a bank
tucatnyi alkalmazottja ellen is eljárás indult, ami azt engedi
feltételezni, hogy sorozatosan és csoportosan elkövetett csalásról van
szó, no meg volt mit elosztani. De térjünk csak vissza a ködös Albionba,
ahol a Libor-botrányban elhíresült Barclays-nál folytatódott az
ellenőrök olimpiai váltófutása. Egyelőre nehezen bírják a versenyt
azokkal az akadályokkal, amelyeket az újabb és újabb szabálytalanságok
feltűnése jelent a pályán. Kiderült ugyanis, hogy olyan kamatfedezeti
ügyletekbe rángatták bele hiteleket felvevő ügyfeleiket, amelyek
költségeit azok ma nem tudják fizetni. Lehet, hogy a kamatszint
emelkedése ellen ez lett volna a jó megoldás, de amikor a kamatok
lemennek, a havi törlesztőrészlet pedig a harmadával emelkedik a
hitelcsomagba beszuszakolt fedezeti biztosítás költségei miatt, akkor az
adós nagy bajba kerül. Ráadásul azt a kis- és középvállalkozói réteget
húzták csődbe, amelynek egészséges fejlődése nélkül soha nem lábal ki a
válságból a gazdaság. A Barclays természetesen most sem egyedüliként
folytatott hasonló gyakorlatot. A Lloyds-nál már meghaladták a
négymilliárd fontot a szabálytalan értékesítés kártérítési költségei.
Ne
feledjük el, hogy ugyanezek a nagybankok voltak azok, amelyek abban a
hitben ringatták magukat és a világot, hogy örökké fog tartani az
ingatlanok áremelkedése. Így olyan hitelfedezeti ügyletekbe rángatták
bele a világot, amelyek a negyedik legnagyobb amerikai bank, a Lehman
Brothers bedőléséhez és világméretű bizalmi, majd gazdasági válsághoz
vezetett 2008-ban. A talpon maradt bankok megmentésére a világ kormányai
azóta sok ezermilliárd eurót költöttek az adófizetők pénzéből,
miközben ugyanezek a bankok az államkötvények ellen játszottak, és
ezzel főszereplőivé váltak az euróválságnak. Arról nem is beszélve,
hogy a bankvezérek fizetése és jutalma a válság ellenére is millió
dolláros nagyságrendű maradt. Vagyis miközben sok ezermilliárd eurónyit
kaptak az adófizetők pénzéből, ami hozzájárult a befektetések tragikus
csökkenéséhez, s így felgyorsította a gazdaság zsugorodását és a
munkanélküliség növekedését, a nagybankok tovább mélyítették a
társadalmi egyenlőtlenséget, és szították az annak növekedésével járó
elégedetlenséget is.
Gondoljunk csak bele, a nyugati
nagybankok az utóbbi évtizedben sok ezer eurómilliárdot helyeztek ki az
unió perifériáira, többek között a kelet-közép-európai régióba is.
Vagyis a gazdag németek, franciák, hollandok és skandinávok
befektetéseinek, nyugdíjának és biztosításainak terhére kölcsönt adtak a
perifériák hitelekre éhes polgárainak. Most viszont meg szeretnék
fordítani a pénzforgalom irányát, arra hivatkozva, hogy ők is bajban
vannak. Csakhogy a pénzük már ott van egy eladhatatlan spanyol
lakóparkban vagy egy magyarországi bevásárlóközpontban, ha éppen nem a
görög közalkalmazottak faxhasználati pótlékára költötte az athéni
kormány. Vagyis ez a pénzük nem vihető vissza, s jobb esetben is csak
akkor nyerhető ki, ha újabb hitelt adnak a perifériának, mert akkor
van esély a gazdasági növekedés beindulására, s ezzel a fizetőképesség
és a tőke mozgathatóságának javulására is. Ha a periférián és
Magyarországon sem áll helyre a hitelezés, akkor a nyugati nagybankok
biztosra vehetik, hogy soha nem látják viszont kihelyezett pénzeiket.
Szalontay Mihály
Szalontay Mihály
Elég facebook
http://www.facebook.com/notes/el%C3%A9g/szalontay-mih%C3%A1ly-ki-adja-a-bankot/504215436271801
